Eltűnni látszik a lehetőség, hogy „majd személyesen” hatást gyakorlunk egymásra
„Rengeteg olyan változás történt az elmúlt 1-2 évben, mely jelentős hatással volt az életünk minden területére, és ez szemmel látható a toborzási folyamatok során is. Nem csak arra gondolok, hogy a személyes interjúk teljes mértékben megszűntek, és jelöltjeinket a virtuális Teams irodánkban fogadjuk. Sőt, most háttérbe szorítva a negatív tényezőket, ehhez talán már hozzászoktunk, hovatovább kijelenthetem, hogy megszerettük a maga pozitív hozadékaival együtt, hiszen többek között sokkal egyszerűbb időpontot találni úgy, hogy a résztvevőknek nem kell megoldaniuk, hogy egy helyen legyenek, hiszen a virtuális tér bárhol és bármikor összekapcsol minket”. Biróné Szabó Dórával beszélgettünk, a DynaGo HR Business Partnerével arról, hogy a gazdasági körülmények és változások hatásai hogyan befolyásolják a toborzási folyamatokat.
Hogy néz ki ma a DynaGo-ban a toborzás menete?
Első körben én egyeztetek a jelöltjeinkkel telefonon keresztül. A beszélgetés fókuszában az áll, hogy átfogó képet adjak arról, hogy kik is vagyunk mi, mivel foglalkozunk, és igyekszem átadni azt is, hogy milyen is a DynaGo csapatába tartozni. Ez alapján könnyebb eldöntenie egy jelentkezőnek, hogy szeretne-e velünk jobban megismerkedni. Természetesen ez fordítva is igaz: a jelöltünket is kérem, hogy mutassa be magát és az eddigi tapasztalatait, melyeket nálunk is tudna kamatoztatni. Itt arra vagyunk kíváncsiak, hogy megvannak-e azok a gyakorlati tapasztalatok, amelyek mindenképp előfeltételei lesznek egy szakmai interjún való részvételnek.
A következő körben már szakmai jelleggel folyik a beszélgetés, ahol már a cégvezetőink is bekapcsolódnak a folyamatba, és ahol azt igyekszünk közösen eldönteni, hogy szeretnénk-e és tudnánk-e együtt dolgozni. Ezen a beszélgetésen HR oldalról arra koncentrálunk, hogy azok az interperszonális, szociális készségek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a leendő kollégánk az ügyfeleinkkel – a DynaGo munkatársai által már kialakított és megszokott minőségben – tudjon kapcsolatot építeni, fenntartani, mennyire jellemzőek a résztvevőre. Ha a kiválasztási folyamatunkat szakaszokra bontjuk, korábban egyértelműen azt mondtam volna, hogy ez a szakasz a legfontosabb, hiszen itt ismerkedünk meg igazán a jelöltünkkel.
Mi az, ami változott ebben a folyamatban a covid hullámok, a home office hódítása, a bizonytalan, kiszámíthatatlan gazdasági jövő hatására?
Mindig fontosnak tartottam, hogy egy jelöltet, egy leendő kollégát ne csak egy beszélgetés alapján próbáljunk meg megismerni, hiszen vannak olyan tulajdonságok, személyiségjegyek, amelyek egy találkozás alatt egyszerűen nem tudnak megmutatkozni. Nagyon sokat számít az adott ember személyisége, a rá jellemző kommunikáció, sőt a metakommunikáció, vagy van az a típusú ember, akivel, ha találkozunk, egész egyszerűen megnyerő a stílusa.
Nagyon fontos tényezőnek tartom még az aktuális lelki, érzelmi állapotot, hangulatot. Hiszen előfordulhat, hogy történt valami olyan esemény az első interjúnk előtt, ami befolyásolta a kérdésekre adott válaszokat. Ezért, ha például szakmailag úgy látom, hogy megfelelő az adott jelölt a tapasztalatai alapján, de a hangulata nem volt kiemelkedő az első beszélgetésünk során, egyeztetünk vele egy következő interjút. Ilyenkor mindig kíváncsian várom, hogy milyen lesz újra, a második körben „találkozni”.
Azonban a változó körülmények hatására azt tapasztaltuk, hogy már a felvételiztetés első lépéseitől kezdve figyelembe kell vegyük, hogy bizony-bizony egyre inkább eltűnni látszik az a lehetőség, hogy „majd személyesen” hatást gyakorlunk egymásra. Ügyfeleinkkel is túlnyomórészt már a virtuális térben találkozunk, sok esetben még kamerát sem kapcsolunk, amikor képernyőmegosztással dolgozunk, ezért többek között az, hogy hogyan kommunikálunk, kimagaslóan fontos szempont ahhoz, hogy megnyerjük és fenntartsuk az ügyfeleink bizalmát. Azt gondolom, emiatt sokkal nagyobb szerepük lett az első körös beszélgetéseknek is. Célszerű már ebben a szakaszban is több időt, energiát szánni arra, hogy a tényleges gyakorlati tapasztalatokon túl minél több információt megszerezzünk az aktuális jelöltünkről, mint emberről.
A hard skilleken túl már évek óta hangsúlyozzák HR szakemberek, csapatvezetők a különböző soft skillek fontosságát a munka világában. A hard skillek gyakorlatilag könnyen mérhetőek, de minden pozíció megkövetel bizonyos készségeket, melyek meglétéről mi egy interjú alatt leginkább az alapján tudunk tájékozódni, hogy hogyan érezzük magunkat a munkakört betölteni kívánó személy társaságában.
Melyek azok a főbb soft skillek, amiket a DynaGo-ban kerestek, és amire a jövőben fókuszáltok?
A DynaGo-ban többek között a vállalatirányítási rendszerek szakértő tanácsadói folyamatos kapcsolatban vannak az ügyfeleinkkel, a mindennapok során kommunikálnak, prezentálnak, tárgyalnak, érvelnek, oktatnak, meghallgatják ügyfeleinket, problémákat oldanak meg. Ahhoz, hogy a DynaGo-ra jellemző profizmussal tudják elvégezni munkájukat, elkerülhetetlen, hogy rendelkezzenek az eredményes kommunikáció fenntartásához szükséges skillekkel. Többek között ez az, amit mi is keresünk már az első beszélgetéstől kezdve a szakmai kör végéig a jelöltjeinkben.
A DynaGo-ban egy olyan csapatként, közösségként működünk, ahol ténylegesen támogatják egymást a Kollégák. A cég ereje azt gondolom abban rejlik, hogy nem csak tudunk, hanem akarunk is EGYÜTT dolgozni. Éppen ezért a recruitment (kiválasztási) folyamatunkban ugyanakkora hangsúlyt kapnak az emberi értékek, mint a szakmai tapasztalatok. Mindenképp olyan csapattagokat keresünk a jövőben is, akik hasonlóan gondolkodnak, ha a munkáról van szó. Ezt foglalja össze röviden az ügyvezetőnk, Kulcsár Melinda kulcsmondata is: „Egyének felépíthetnek céget, de a sikerhez kell egy csapat, akik hisznek egymásban” – Ezt csak megerősíteni tudom, a DynaGo valóban így működik és ez a kultúra csak erősödik minden egyes új csapattagunkkal! 😊
Ha kíváncsi, hogy milyen további értékeket tartunk fontosnak a munkánkban, vagy hogy milyen a DynaGo-nál dolgozni, olvassa el Kollégáink gondolatait Karrier oldalunkon. Itt jelentkezhet aktuálisan nyitott pozícióinkra is: https://dynago.hu/karrier/
Fotó: freepik.com