Hogyan hozhatják ki az alkalmazottak a legtöbbet az új ERP rendszerből?
A vállalkozások általában azért fektetnek be ERP rendszerbe, hogy egyszerűbbé, hatékonyabbá tegyék működésüket. Sokan elkövetik azonban azt a hibát, hogy pusztán informatikai fejlesztésként tekintenek a beruházásra, és a felhasználói edukációra nem fordítanak kellő figyelmet. Az ERP rendszer csak egy eszköz, amely – bármennyire is komplex és nagy teljesítményű – önmagában nem oldja meg a szervezet problémáit. A használatának módja az, ami meghozza az előnyöket, ez pedig nagyban függ a kollégák felkészítésétől. Lássuk, mit tehetünk ezen a téren!
Az új szoftverek bevezetésekor a megfelelő felhasználói képzés az egyik alap sikertényező, mégis előfordul, hogy valamilyen okból háttérbe szorul. Vagy szimplán nem tulajdonít neki nagy jelentőséget a vállalat, vagy ezen a területen próbál pénzt és időt spórolni. Aztán a mindennapi ügymenethez való visszatéréskor szembesül azzal a vezetés, hogy a rendszer kevésbé hatékony, mint várták. Ilyenkor azonban már nehéz újraszervezni a folyamatokat, és visszatérni az alapokhoz. Fontos tehát, hogy minden annak érdekében történjen, hogy a technológiát a javunkra tudjuk fordítani.
A rendszer felxibilitása életet ment
Mielőtt a bevezetést fontolgató vezető megijedne, és meggondolná magát, érdemes megjegyezni, hogy a modern ERP rendszerek – így a Dynago által előnyben részesített Microsoft szoftverek is – teljes mértékben munkakörre szabhatóak. Lehetőség van egyes felhasználói csoportok számára eltérő felületeket létrehozni.
Gyakorlatban ez annyit jelent, hogy senki sem fog olyan funkcióval találkozni, amire a munkája során ne lenne szüksége: a terepen dolgozó, fizikai munkát végző, árut átvevő kollégák más menüpontokhoz férnek hozzá, mint az elemzésekkel dolgozó munkatársak vagy a stratégiai döntéseket hozó vezetők, és fordítva.
Senki sem kap feleslegesen bonyolult vagy túlságosan alacsony tudású rendszert, miközben mindenki hozzáteszi saját részét a nagy egész működéséhez.
Egy jó terv mindennek az alapja
A felhasználói edukáció nulladik lépése a bevezetés tervezési szakaszában kezdődik. Fel kell mérni az igényeket, és tisztában kell lenni a userek képességeivel. A szállítói tapasztalaton is múlik, hogy a rendszer szofisztikáltsága megfeleljen a vállalat adottságainak. Itt jön képbe a fentebb említett felületegyszerűsítés is, hiszen nem jó, ha minden bonyolult és sokrétű. Ha szükséges, egyes munkakörök esetében beállítható hibaszűrés és automatikus kitöltés is. Ezzel a hibák és az időveszteségek jelentős része kiküszöbölhető.
Egyénre szabva
A különböző végfelhasználók eltérő tanulási stílusokkal, preferenciákkal és képességekkel rendelkezhetnek. Egyesek inkább videók segítségével tanulnak, mások írott útmutatókat olvasnak. Valakinek több gyakorlati tréningre és visszajelzésre van szükségük, mások önállóak. A kollégák rendelkezésre álló idejét és rugalmasságát is figyelembe kell venni, lehet, hogy erőforrásokat kell felszabadítani a sikeres képzés érdekében.
Érdemes minél színesebb képzési és támogatási módot implementálni, mint például az online tanfolyamok, webináriumok, személyes workshopok, hírlevelek, GYIK szekció, help desk vagy oktatói program. Így mindenki megtalálhatja a számára leginkább befogadható verziót.
Hogyan, miért, mikor?
A legtöbb probléma jellemzően abból adódik, hogy a felhasználók a gyakorlatban nem jól használják a rendszert. Ahhoz, hogy később ne legyen fennakadás, a magukat magabiztosnak gondoló kollégáknak is többször meg kell mutatni a szoftver működését minden eshetőségre kitérve. A ”hogyan” mellett a ”miért” és a ”mikor” is fontos. A képzés során meg kell mutatni, az új rendszer mivel járul hozzá az üzleti célok eléréséhez. Ismertetni kell azokat a folyamatokat, amelyeket egyszerűsít, segít a szoftver használata. Ha a munkatársak megértik, miként szolgálja és segíti őket az előrelépésben az új program, könnyebben is fogadják el.
Hogyan csináljuk mi?
A Dynago edukációs módszereit mindezeket szem előtt tartva alakítottuk ki. Biztosítunk személyes és online oktatást is – utóbbi rögzíthető, és bármikor újra lejátszható.
A leadott anyagból vizsgáztatjuk is a végfelhasználókat, ami több szempontból is hasznos: egyrészt fokozza a figyelmet, másrészt visszajelzést ad az oktatásról és a befogadásról.
Különösen fontos az ellenőrzés, hiszen általános jelenség, hogy az online oktatáson a résztvevői oldalon tapasztalható tényezők (munkavégzés képzés közben, figyelemmegosztás, stb.) miatt nehezebb átadni az információt.
Elemzések, visszajelzések
A tanulási folyamat az oktatás után sem ér véget. Folyamatosan figyelemmel kell kísérni a hatékonysági eredményeket, meg kell keresni azokat a szűk keresztmetszeteket, amelyek kiiktatásával tovább fejlődhet a szervezet. Célszerű, ha az eredményeket az érintett részlegekkel közösen értékeljük ki, betekintést nyújtva a használat gyakorlati előnyeibe. Adatelemzés közben kiderül, melyek azok a területek, ahol további oktatásra lehet szükség. Emellett folyamatosan monitoroznunk kell a felhasználói igényeket, és gyűjtenünk kell a visszajelzéseket, amelyeket mérlegelve meghatározhatjuk, hogyan haladunk tovább a jövőben.
A Dynago szakembereinek munkája nem ér véget a bevezetéssel. A működés további szakaszaiban is állunk ügyfeleink rendelkezésére, és tanácsainkkal segítjük a zökkenőmentes üzemeltetést. Forduljon hozzánk bizalommal!
Kiemelt kép forrása: Canva